Akela Népe Kennel – “P” alom – 8 hetesek lettek a kölykök

2018. 05. 22.

8 hetesek Brita és Barak kölykei

80 év

A kölykökért megérkeztek az első gazdik. Általában a családos szülők ülnek tűkön, mert a gyerekek már nagyon várják az új családtagot. Most azonban 180 fokos fordulat következett. Béla bácsi 80 évesen, nagyon izgatottan érkezett a kennelünkbe. Már nagyon várta hogy, újra sarplaninac legyen az udvara ékessége. A sors pikantériája, hogy Béla bácsi volt kb. 30 évvel ezelőtt az akkori Sarplaninac Baráti Kör vezetője. Nagy utat járt be ezt követően a kutyázás terén. Mivel kedvenc kutyája elment, úgy döntött, hogy nem szeretne újra sarpot, mert szeretett kutyájára emlékeztetné. Volt azóta moszkvai őrkutyája, pireneusi hegyi kutyája, és talán közép-ázsiai juhásza. 80 évesen az ember számot vet. Elmondása szerint a sarp szukája hagyta benne a legmélyebb nyomot. Mivel több órás utat tett meg, és ugyanannyi várt rájuk, nem tudtam kifaggatni, mi az, ami a sarplaninacban igazán megfogta. Majd legközelebb… Ahogy megfogta a kölyköt, el sem engedte. Hozta a karjában a házunkba, mint aki kincset talált. Láttam a szemében, hogy neki nagyon sokat jelent ez a kutya.
A kanok is mind az új gazdájuknál vannak már. Még 3 szuka kölyök vár gazdára, Már csak ők eladók.
A kölykök chippelve, oltási könyvel, koruknak megfelelően 2 oltással, várnak szerető gazdájukra.

Album: http://www.sarplaninac-kennel.hu/hu/?page_id=18083&preview=true

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=UMHK-kFL5vc&feature=youtu.be

Comments are closed.