Titov Kincse Kennel – 2025. március 2, Bosznia, Banja Luka

Banja Luka 2025

Nyílt osztály győztes Kara

A múlt év egyik kedvenc kiállításom volt. Sokan voltunk kint magyar sarposok, jó hangulatú társasági esemény és esmény volt. Hihetetlen nagy mezőny volt, 125 nevezett sarppal valószínűleg az év legnépesebb sarplaninac kiállítás volt. Csak nyílt osztályban a szukák között 27 nevezett kutya volt. A nagy méretű ringben is alig fértünk el egyszerre. A bírálatot Zoran Dokic végezte, kiemelkedő alapossággal, a kutyákat hosszasan áttekintve. Ilyen alapos munkával sehol nem találkoztunk az év során. Respect!

Esélyünk a népes mezőny láttán nem sok volt, elkélt a bíztatás, amiben szerencsére nem volt hiány 🙂

Mikor az első három között bent maradtunk, akkor már számomra mindegy volt az eredmény, de hogy az első helyet kaptuk meg ezen a nívós kiállításon, mérhetetlenül nagy boldogsággal töltött el.

A bíró Zoran Dokic hozzáértését igazolja, hogy ezt követően tavasszal Európa Győztes lett Kara Brnoba, majd nyáron Helsinkibe Világ győztes címet kapott!!

Erről a special kiállításról egy bosnyák oldal is beszámolt, ezért hogy autetnikus legyen, ennek a cikknek a magyar fordítását (google fordító) is be rakom számozottan.

Bírálati lap

Téttry Attila

Titov Kincse Kennel

Eredmények

Comments are closed.