2013. 11. 22.
Felpörgetve
Bizony felgyorsultak az események. A kölykök életében az első három hét szinte csak az anyáról szól. „Rajta van a világ szeme.”
Ebben az időszakban a szukán múlik minden. Ha neki baja van, akkor nagy a baj! Erről már írtam az előző alomnál…
A kicsik az első heteket szinte végig alusszák. Épp hogy kinyílik a szemük, csak csúsznak, másznak, mint a fókák.
Szó szerint még a seggük is ki van nyalva, hiszen az anyjuk azt is elvégzi.
Aztán „hirtelen” megváltozik minden.
Felállnak, és bár kissé imbolyogva, de elkezdenek járni. A harmadik hét végére már bejárják a fészket.
Napról napra fejlődnek, hihetetlen gyorsan. 3 hét után már kimerészkednek a fészekből, és napról napra, egyre nagyobb köröket tesznek a
Ilyenkor kezdem általában az etetést. Három, három és fél hetesen. De volt, hogy előbb, ez sok mindentől függ.
Megkapták a 2. féreghajtásukat is. Elevenek, már kezdik feszegetni a határaikat.