Akela Népe Kennelben az “S” alomban 2 hetesek a kölykök

2020.03.25.

2 hetesek
 
Baska a fialás előtti 10 napban már alig evett. Szinte semmit. A vemhes állatok a vemhesség utolsó harmadában építik fel az utódok súlyának 2/3 -át  Ezért aggódva tekintettem a 60. napra.
 
A fialás menete rendben zajlott. Amint a megszülettek  albumban látszik az első 3 kölyöknek Baska a saját óljában adott életet. 20 fok volt, igazi tavasz. Persze a hőmérséklet gyorsan esett , így bevittem a kölyköket az anyjukkal együtt egy kimondottan erre a célra kialakított ellető kennelbe. 1-1,5 óránként születtek a kölykök. Ez teljesen normális ,így nem avatkoztam bele oxitocinnal. Hibáztam. A végére elfáradt a szuka és az utolsó kölyke benn maradt. Másnap mérlegeltem a kölyköket. 500g körül voltak a súlyok, ami normális, főleg az előzményeket figyelembe véve. Sőt! Viszont észre vettem hogy egyik kölyök hőmérséklete alacsonyabb mint a többié. Ekkor adtam a Baskának egy oxitocint aminek hatására -halva ugyan- de megszületett a 9. kölyök. Mivel az oxitocin csak a tejleadást segíti, felhívtam az állatorvosomat, és közöltem vele az előzményeket…. Ő javasolt egy Cerucal nevű készítményt, ami ugyan a hányinger csillapítására hivatott, de tenyésztők megfigyelték,ha alkalmazzák, előbb megindul a prolaktin termelődés. Vagyis a tejtermelés. Persze ehhez az is kell hogy egyen. Baska az első héten alíg mozdult ki az ólból, így elkezdtem kézből etetni. Ilyet még soha nem csináltam, de bejött. Nagyon is!!
Mivel a Baska mínusz kondiban volt, de fialás után azonnal el kezdett enni, így 2 alkalommal beadtam neki a cerucal…. Infralámpát sem kacsoltam az első 48 órában, csak utána. 2 szuka kölyöknek sajnos már későn volt és kihűltek, egy szukát pedig én szelektáltam. Aztán hirtelen kisimult minden. Az erősek túlélték. A fialást követő 48 óra múlva már nem sírdogáltak a kölykök. Minden a megszokott kerékvágásban haladt.
A 3 kan és 2 szuka maradt az alomban,1500-1800g-ot nyomtak 2 hetesen. Erősek. Gyakorlatilag az előző almokban mért 2 hetes súlyokat ők is elérték. Baska tejrejött, kimozdul a kölyköktől és 2-3 szor eszik naponta a saját táljából.
2 hét múlva újabb infókkal jövök a 4 hetes kölykökről….

Comments are closed.