Szinák János | 2012. április 16.
A természet utat tör.
A természet senkivel sem kivételez, a kutya ugyanúgy alá van vetve az öröklődés törvényszerűségeinek, mint bármely élőlény. Bizonyos egynemű tulajdonságok átadása – legyenek azok akár küllemi, akár pszichikai természetűek – lehetővé teszik, hogy az adott egyedet összekapcsoljuk elődeivel, azokkal az ősökkel, akiktől küllemét és jellemét kapta.
A fizikusok és a kémikusok atomokból állónak feltételezik az anyagi világot, a genetikusok viszont “tulajdonságatomokból” felépítettnek tartják az élővilág lényegét. Termékenyüléskor mindkét szülő hozzáadja a “tulajdonságatomok” egyik felét az új élőlény megteremtéséhez. Általánosságban a szülőkhöz való hasonlóság tekintetében használjuk az öröklődés kifejezést, ugyanakkor nehéz annak tanulmányozását csupán az apa és az anya egyoldalú, közvetlen befolyására korlátozni. Kétségtelen, hogy könnyebb észrevenni a küllemi öröklődéseket, mint a pszichikait. Rajtunk áll, hogy az alkati öröklődés által előkészített “talajt műveljük”, ha a maximumot akarjuk kihozni a kutyából.
Valamely élőlény tulajdonképpen az, ami már a világra jövetele előtt volt. Abban a pillanatban, amint az apai és az anyai génállomány egyesül, létrejön a későbbi fejlődés lehetőségének alapja. Az örökölhető tényező egyszer és mindenkorra meghatározott, a környezet azonban – melyben az egyed él – változó, és kiszámíthatatlan. Mindenki tudja, hogy a szerzett tulajdonságok nem, csupán az adottságok örökölhetők. Ez az állítás azonban nem törvény. A magas fokú teljesítményekhez jó adottságok szükségesek. Ahol ez hiányzik, ott nincs mit fejleszteni!
Az új egyed a sejtmag és a plazma átörökítési összhatásaként jön létre. Így a pszichikai öröklésre kell visszavezetnünk azt, hogy a házőrző kutya állandóan résen van, a legkisebb zörejre is jelez, és támad. Az a fiatal egyed – melynek őseit vadászatra alkalmazták – az első “bevetése” alkalmával otthon érzi magát, egy társasági ebnél ez nem fordul elő.
Az átöröklés – bizonyos fokig – tervszerűen is megközelíthető, s idővel befolyásolható a küllemi-pszichikai fejlődés, amennyiben az adottságok megvannak ehhez. A tenyésztésnél – amikor is meghatározott pszichikai tulajdonságokkal rendszeresen számolunk – közömbös az, hogy azok adottságok vagy meglévő képességek formájában vannak jelen.
A pszichikai képességek elfajulásának a veszélye nagyon nagy, ha kizárólag a küllem alapján végezzük a tenyészkiválasztást. A kutya viselkedésére gyakorolt megfelelő hatással elérhetjük az öröklött tulajdonságok bizonyos befolyásolását, és ily módon “vihetjük be” a jobb képességeket az állományba. A sikereken alapuló tanulás a leghatásosabb, mert a dicséret a kutya számára éppolyan fontos – ha nem fontosabb – mint az ember számára!
A jellembeli tulajdonságok öröklésének kérdésében nehézségekkel találjuk szemben magunkat. Ilyenek mindenekelőtt a kutya “gondolkodásával” kapcsolatos kérdés, mely akadálya lehet annak, hogy felismerhessük és értékelhessük a pszichikai tulajdonságokat anélkül, hogy beleesnénk a kutya emberiesítésének hibájába. Ha azonban viselkedés tekintetében próbára tesszük kedvencünket, akkor azt tapasztaljuk, olyan készségesnek mutatkozik, mint semmilyen más élőlény. Ember és kutya több évezredes együttélése jelentősen elősegíti ezt a szándékunkat.
A “lelki működés” zavara, a neurózis a kutyánál is létezik, és ugyanúgy, mint az embernél, átörökíthető. Ismeretes, hogy van olyan egyed, amelyik fél, reszket, elbújik, ha dörög az ég, és villámlik. Sőt, utódainak egy része ugyanolyan mértékben örökölheti ezt a kellemetlen viselkedést, mint a kívánatos pszichikai tulajdonságokét. Minden neurózis mögött valamiféle tehetetlenség lappang, vagyis az egyed képtelen megoldani valamilyen feladatot. Például az állandóan kennelben tartott kutya veszély esetén nem menekülhet el, így neurotikussá válhat. Ennek megnyilvánulási formája az, hogy körbe-körbe futkos a kennelben. Sőt! Ha a szabadba jut, még ott is folytatja a megszokott “körözését”.
Mindebből a legfontosabb tanulság, hogy konfliktusmentesen kell megvalósítani a kölyök nevelését. A túl gyors ütemű, egyszerre “sokat akaró” tanítás, valamint a természetes viselkedésnek ellentmondó cselekedetek végrehajtására történő kényszerítés esetén neurózist idézhetünk elő kedvencünknél. A kutya “lelkisége” – hasonlóan az emberéhez – fogékony a jó és a rossz iránt, azaz ugyanolyan változásokra hajlamos mind a tökéletesedés, mind az elsatnyulás tekintetében.
Szakszerűtlen hozzáállással el lehet rontani a legkiválóbb genetikai háttérrel rendelkező kölyköt is. Éppen ezért a genetikai adottságának teljes kibontakoztatása érdekében biztosítsuk számára a legelőnyösebb környezeti feltételeket. A fiatal korban jelentkező környezeti hatások tartósan befolyásolják az egyed viselkedését.
Mindenáron el kell kerülni a rossz tapasztalatokat is. Ha egyszer valami kellemetlen éri a kölyköt, azt egész életre megjegyzi, s az így kialakult félelemről meglehetősen nehéz leszoktatni. A túlzásba vitt dédelgetés – az élet későbbi szakaszában – csökkenti a kutya stresszhelyzetekkel szembeni ellenállóképességét. A szakszerűtlen neveléssel – különösen az otromba, durva bánásmóddal – viselkedési zavarokat idézhetünk elő a fiatal egyednél.
Két tényező is hozzájárul ahhoz, hogy a kölyök érzelmileg ne szenvedjen kárt élete későbbi szakaszában:
– Az egyik a szocializáció, mely során a kiskutya – kezdetben – kötődik az anyjához, majd később az emberhez. Ez az időszak a kölyök 4-12 hetes korára esik. Amennyiben ekkor nem jut elegendő kontaktushoz, akkor zárkózottá és antiszociálissá válik. A különböző fejlődési folyamatok hatnak egymásra, meghatározzák az egyed testi növekedésének, valamint lelki fejlődésének összhangját.
– A másik a túlzott babusgatás, mely szociálisan nem kielégítően alkalmazkodó, érzelmileg bizonytalan kutyát eredményez. A fiatal egyed nevelésében téves gyakorlat a kifogástalanul védett, elszigetelt környezet. Az a kölyök, aki ingergazdag környezetben nevelkedik, gyorsabban fejlődik, testileg és lelkileg egészségesebb. Az ilyen kiskutya egyre könnyebben tanul, fejlődő idegrendszere olyan információhalmazt szerez meg és tárol, mely élete további szakaszában felbecsülhetetlen értéknek bizonyulhat. Az ember közelségében nevelt kölyök bátor és tevékeny, a kennelben felnevelt kiskutya fél mindentől, s rendkívül bizonytalanul közlekedik a világban.
A természet évezredek óta törekszik arra, hogy mindegyik fajtát tökéletesítse. Az embernek azonban sietősebb ez a dolog. Az örökléskutatás felismerte a genetika törvényszerű folyamatát, következésképpen azon fáradozik, hogy a kívánt mederbe terelje a tenyésztést. S bár a kutya külleme lényeges szempont, de egyszersmind oda kell figyelni a kiegyensúlyozott idegrendszerre is.
A tenyésztés során az erények a hibák árán érvényesülnek. A kutya gyarlóságai, melyek őt értéktelenné teszik: a szertelenség, a túlzott ingerlékenység, az agresszivitás, a verekedési hajlam, a félénkség stb. A hibák ellentéte, az erények. Ezen a területen a tenyésztés több jártasságot, és lényegesen nagyobb odafigyelést követel. A hibátlan küllemnek tökéletes viselkedéssel kell társulnia, máskülönben a tenyésztés teljes mértékben elveszti értelmét. A szelekciónál egyetlen cél lebeghet szemünk előtt: kizárólag egészséges, kiegyensúlyozott idegrendszerű kutyákkal tenyésszünk!