Karabas szereti a gyümölcsöt. Utoljára Alma nevű szukát fedezett Karabas, melytől épp a napokban születtek kiskutyák a barátomnál a Római Mandula kennelben.
Most Eper nevű szuka érkezett hozzá Szerbiából. Törzskönyvi nevén: Eper od Rase Temerinaca. Az előzetes egyeztetések folyamán kértem a szukáról fotókat, a pedigreeről másolatot.
Mivel jó származású a szuka, fiatal, egészséges és külemre is tetszett, össze jött a párosítás. A szuka oldottan viselkedett, gazdáját védelmezte, ha túl közel mentem.
Mikor felmértem a helyzetet, és a szuka is kicsit megszokta az udvarunkat, bemutattam neki a Karabast. Szűz szukával volt dolgunk, ezért még óvatosabban a fokozatosság elvét szemelőttartva engedtem a kant egyre közelebb. Nem rontunk ajtóstól a házba. Mondhatni símán ment a párosítás, pedig a sarplaninacnál nem mindig egyszerű…..
A párosodás 17 pecig tartott az első alkalommal, a másodiknál- 2 nap múlva – 18 perc volt. Most reménykedünk! Annál is inkább, mert a szuka szépen szerepel a kiállításokon is.
Eper speciál győztes is volt már!