Kincsem Park – Ahol nem csak a lovak versenyeznek
Gazi Baba Voulcanos G-Kara Junior CAC
Tavasz közepe volt, kissé még hűvös , de kivoltunk éhezve a szabad levegőre, szép helyszínre és sárhegyisek társaságára.
Április 20 , Tápiószentmárton – Kincsem Park a helyszín. Az idevezető út vége elég rögös volt, azaz inkább gödrös, de mint utólag kiderült az utolsó pár kilóméteren nem a megfelelő úton jöttünk, vezet ide egy tükörsima aszfalt is J Andiékkal egyeztettünk, hogy Ők is itt lesznek, neveztek. Hónapok óta nem találkoztunk sarposokkal, már nagyon vártuk. Ez az eset mikor ; az eseményre eljövők társasága legalább annyira fontos, mint a versenyen elért eredmény.
A kiállítás 10 órakkor kezdődött, de mi jó egy órával később kerültünk sorra, így volt idő Karát megismertetni a lovakkal, majd kis kutatás után felfedeztük a kávé beszerzésének lehetőségét. Nem mondom ,hogy feledhetetlen élmény lett volna az íze, de társalgás mellé megfelelt. Mivel Kara nyugodtan, kiegyensúlyozottan viselkedett , ahogy Andiék kutyái is , így kellemesen tudtunk beszélgetni a téli kutyás élményekről. Fiatal kutyáknak ez a szocializácó fontos, ilyenkor tanulják kezelni a változó környezetet, sok kutya és ember kavalkádja, lovak, hangos bemondó impulzusait. Hasonló eseményre, akár egy vásárra, szabadtéri rendezvényre érdemes kilátogatni minél fiatalabb korban is. Tanulja meg fiatalon a sárhegyi, hogy ilyen környezetben is a gazdát kell követni és türelmesen maradni, ha a helyzet úgy kívánja – mi Mirával sok-sok éve még szabadtéri rock koncertre is ellátogattunk, megfelelő rutinnal ez sem jelentett problémát.
A bírálat alatt Kara úgy viselkedett , ahogy a korábbi hónapokban begyakoroltuk. A szakszerű felkészítés gazdának és kutyának is kívánatos. Persze élesben mindig kicsit más, de itt megfelelően koncentráltak voltunk és megkaptuk a Junior Cac címet! Ezzel az eredménnyel pedig jogosulttá váltunk a Junior Champion cím kiváltására!
Andiék kutyája…..( Bakony Gyöngy Kennel) elnyerte a megtisztelő BOB címet.
Ezt már csak egy együtt töltött ebéddel lehetett volna megkoronázni, de sajnos erre akkor nem volt lehetőség, bántatunkra mennünk kellett .